Sipos Tünde:

Aranymetszés - A harmónia titkos nyelve

Elhangzott 2026.10.09-én, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő szakosztályának a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett, Aranymetszés című kiállítás megnyitóján ez Eötvös10 Pincegalériában.

„Bevallom, ha valamilyen matematikára utaló témáról van szó, akkor ösztönösen távolságot érzek. Hiába van aranypapírba csomagolva, mégis távolinak, idegennek tűnik. Mert mi is az aranymetszés? Tulajdonképpen egy matematikai arányrendszer mégpedig: egy két részre osztott egész úgy aránylik a nagyobbik részhez, ahogy a nagyobbik rész a kisebbik részhez. Ez az aszimmetria harmóniája. Tiszta filozófia, tiszta matematika. De miért van szükségünk az aranymetszésre, és mi az aktualitása ennek a fogalomnak, és általa a kiállításnak? Ez nem más, mint az ember harmónia iránti vágya.

Ahogyan tegnap körbefutottam a kiállításon sietve, kapkodva, fotózva, összefüggéseket keresve, bevallom a nagy merítés és sokszínűség miatt úgy éreztem, hogy ezt a harmóniát nem most fogom megtalálni. Zavart a sietség, a burjánoztak a gondolataim, könyvet lehetne írni erről a sok fantasztikus műről és viszonyaikról. Láttam, hogy számos munka az aranymetszés szerint van komponálva, felfedeztem elsőre is a fantasztikus geometriai találékonyságokat. Csodálatos perspektívák és távlatok dimenziói nyílnak meg a kétdimenziós hordozókon. Be lehet lépni általuk a művészi terek mezejébe. Érdekesnek találtam a kérdésfelvetéseket és a megkérdőjelezéseket. Érteni véltem a távolabbról közelítő asszociációkat. Éreztem, hogy a művészközösség is vágyja a harmóniát. Érzékeltem, hogy mit jelent az arany, mint örökkévaló szimbólum, és mit jelent a metszés – mint közös pont és találkozás. De a megnyitón nem szerettem volna túl általános, sem felületes lenni. A kiállítás kurátora Vágó Magda még itt dolgozott a kollégáival, és nagyszerű munkát végeztek – talán látta is zavartságomat.

És egyszer csak megláttam Szegedi Csaba festményét. Engedjék meg nekem ezt a szabadságot, hogy mindenfajta személyes ismeretség nélkül kiragadjam az ő művét. És teszem ezt azzal a bátorsággal, hogy minden, amit elmondok róla és általa azt az egész kiállításra vonatkoztatom. Mégpedig az aranymetszés logikájában: hogy minden, amit mondok aránylik egymáshoz és az egészhez. Tehát megtorpantam a kompozíció előtt: igen ott az arany, mint isteni minőség, ragyogás, dicsőség. Ott az ismerős spirálos csigavonal: ami a természetben megjelenő isteni rend szimbóluma. És az egész háttér, ami arányokra osztott a metszés szabályai szerint, többszörösen mélyítve, elforgatva játékos örömmel forgatva benne engem, mint néző tekintetet. Egy kép előtt torpantam meg, amiben látszólag az alkotója örömét leli. És megérezve ezt leltem örömömet mind emiatt én is. Majd elolvastam a címet: Adoratio Divinam Proportionem. Csak néhány latin szót ismerek, a Deus és az Adoratio szavakat értettem és hiszem is, de még ennél is ismerősebb volt. Hát ez az a könyv, amiben Leonardo da Vinci számos rajza, anatómia tanulmánya, architektúrális tipográfiái jelentek meg! Szegedi most látható kompozíciója hódolat a De divina proportione (Az isteni arányról) című könyv előtt, amit a reneszánsz kor híres ferences szerzetese, matematikusa Luca Pacioli írt 1496 és 1497. Ez a könyv szól az aranymetszésről (az isteni arány) matematikai és esztétikai értelemben részletezve. Amit azóta is alkalmaznak a geometriában, a képzőművészetben, a perspektívában és az építészetben. Ezért érvényes ma is minden, ami benne foglaltatik.

De az örökérvényűség gondolatához kapcsolódva szeretnék arról is beszélni, hogy ennek a bizonyos aranymetszésnek van egy hozzávetőleges száma: a fi, ami a 1,618. Ez egy tökéletes harmonikus arány. Érdekesség, hogy úgy vagyunk megteremtve, hogy amit az emberi szem ösztönösen szépnek, kiegyensúlyozottnak és harmonikusnak lát, az szinte kivétel nélkül a φ arányát követi. De ez a számarány határozza meg a természet legkülönfélébb növekedési mintáit is. Megtalálható a galaxisok spiráljában, a napraforgók magvainak elrendezésében, a fenyőtobozokban, a csigaházak felépítésében, sőt az emberi test és az arc esztétikai arányaiban is. Az aranymetszés tehát Isteni, emberi, természeti. 

Emlékeznek, egy ferences szerzetes írta ezt a nagyhatású aranymetszést boncolgató könyvet. Egy ferences, aki Szent Ferenc tanain nevelkedve, az ő útját járva, az ő személetét maga előtt hordozva dolgozta ki művét. Szent Ferenc halálának 800. évfordulóját ünnepeljük idén. Ő az a szent, aki dicsőíti Istent a világ teremtéséért. A Földért, ahol eredendően minden harmóniában, elrendezettségben van, és az ember is helyet kapott benne. Mert így egész. A részek egymást feltételező, egy élő egészet alkotó csodájában.

Ezek a gondolatok gyűltek fel tehát benne a kiállítás kapcsán. És hogy mit értettem meg belőle? Azt, hogy nem az a lényeg, hogy minden rész – minden mű, minden ember - egyforma legyen, hanem hogy a részek között legyen kapcsolat. Hogy a világban működik a nagy rendezőelv, ami mögött mintázatok arányok, viszonyok, ismétlődések vannak.

Hogy egy szám ábrázolható, és érzés lesz belőle.

 A művészettörténet nagy korszakai mind foglalkoznak az arányrendszer kutatásával, a viszonyokkal, a világ megértésével. De a modern és a kortárs művészet egyik fontos felismerése, hogy a műalkotás nem feltétlenül attól érdekes, hogy tökéletes. Lehet töredékes, aszimmetrikus, befejezetlen. Ezek mindegyikére találunk példát a kiállításban. És megvan itt a harmónia a sokféleség ellenére is, mert a részek viszonyban vannak egymással. Mi emberek ösztönösen keressük a harmóniát, mert akkor azt érezzük azt, hogy a világ rendben van. Amikor lejövünk ide a Pincegalériában, akkor ezt a rendben van érzést vágyjuk megtalálni. Sikerült megtalálni? Ha igen, akkor vigyék magukkal, és kívánom, hogy minden legyen az aranymetszés harmóniája szerint egyszerűen rendben.”

(Sipos Tünde művészettörténész)